Ismét pizza kerül terítékre, ám ehhez semmilyen különleges sütő nem szükséges jelen esetben, és mégis pillanatok alatt Nápolyban érezhetjük magunkat, ez a pizza fritta, ami lényegében egy olajban kisütött calzone.

Van elviekben egy olasz mondás: „Fritti sono buoni anche gli zampi delle sedie“, azaz olajban kisütve még a székláb is finom… Ezt azért nem próbálnám ki, sőt még csak kísérletet sem fogok tenni rá. Mindazonáltal a pizza fritta Nápoly egyik közkedvelt étke, árulják éppúgy menő éttermekben, mint ahogy utcai standokon. És nem csalás, nem ámítás, de valóban sokaknak a mi lángosunk fog eszébe jutni erről.

A II. Világháború után Nápoly bizony elég nehéz helyzetben volt, és a pizzához való mozzarella, sőt még a sütéshez szükséges fa is fényűzésnek számított. Erre valami alternatívát kellet találniuk, és erre épp tökéletes volt az olajban kisütött pizza, a jóval olcsóbb ricottával és némi „töpörtyűvel” töltve.

Manapság pedig reneszánszát éli, hiszen nem igényel fatüzelésű kemencét, valamint viszonylag egyszerűen elkészíthető, a töltelék pedig szabadon variálható.

Bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki otthon!

 

pizza fritta