1889-et írunk, egy derűs júniusi napon Savoyai Margit királyné cédrusok árnyékában heverészve azon morfondírozott, hogy már kezd elege lenni francia szakácsai által nap mint nap felszolgált gourmet fogásokból, és enne valami egyszerűt, ám mégis különlegeset. Megkordult a gyomra, szervezete hangos morajlással jelezte, hogy itt bizony összetett szénhidrátra lesz szükség, de nem is akármilyenre. Már tudta, hogy ő biza arra a furcsa tésztalapra vágyik, amit a parasztok oly jóízűen majszoltak a kemény munka után. Több sem kellett neki, azonnal hívatta a messze földön híres Esposito mestert, hogy ugyan készítsen már neki is egy ilyen ehető korongot.

A mester hirtelen összerezzent. Ő készítsen a királynénak ebédrevalót?! A piperkőc francia szakácsaival hogy tudná felvenni a versenyt? De gondolatban már máshol kalandozott, mi lesz, ha nem ízlik a királynénak, mi vár majd rá, kaloda, kínzás, vagy netán bitó?! Tudta, most valami nagyot kell alkotnia. És abban a pillanatban isteni sugallatként bevillant a megoldás! Egy pizzát, amin az olasz zászló tündököl és ráadásul még ehető is! Ezzel tudná leginkább kifejezni tiszteletét az országot egyesítő királyné előtt. Neki is látott sebtében és elkészítette A pizzát: friss és zamatos paradicsommal, tejtől csöpögő sajttal és mámorítóan zöld bazsalikommal.

A királyné elégedetten mustrálta az elé rakott étket, majd minden udvari protokollt sutba dobva azon melegében neki is látott a pizzának, kézfejétől egészen a könyökéig folyt az édes paradicsomos zaft.

Gyomra már nem morgott, éhes sem volt mikor felébredt késő délután a cédrusok árnyékában, azonban hirtelen gyötrő gondolat fogta el: vajon csak álmodott?

A kovászos kenyér. Mostanában egyre többet hallunk róla, otthonsütők, a szerencsére egyre inkább szaporodó kézműves pékségek és az internet jóvoltából. De még mindig kevés az az információ, tanulmány, ami ennek a lélegző kis „lénynek” a rengeteg jó tulajdonságát bemutatná, pedig bő egy évszázaddal ezelőtt mindenki ezt fogyasztotta. Ez megérne egy újabb bejegyzést, sőt akár többet is, de most álljon itt az én verzióm, ahogy én készítem, sütöm, most már több mint 5 éve.

Összetevők: (3 darab kb. 800 grammos kenyérhez)

• 1500g liszt (90% BL 80 és 10% teljes kiőrlésű)
• 1050g víz
• 300g kovász (lehetőleg minimum 3 éves… :))
• 38g só

Az elkészítést pedig az alábbi videón láthatjátok:

Évek óta sütök pizzát az otthoni sütőmben, mindenféle apró trükköt kipróbálva igyekeztem előállítani azt a bizonyos olasz korongot, amelyre azt tudom mondani, hogy „Na, ez az!!!”, vagy a boldog felkiáltás a keresett dolog megtalálásakor: „Heuréka!” (© Arkhimédész, Kr. e. 233, Szürakuszai). Nos ez eddig nem következett be, bár azt hozzáteszem, hogy még így is jobb minőséget sikerült prezentálnom, mint a városunkban (nem, nem Budapest) fellelhető pizzériák 90%-a. Utólag nem vagyok benne biztos, hogy ez rám nézve bók, avagy a helyi vállalkozásokról lesújtó kórkép.

Na de most! Bizony széles vigyorral az arcomon „heurékázhattam” bele a nagyvilágba...

Az alábbi vidóban igyekszem részletesebben beszélni a sütőről, kialakításáról, tudásáról, és hogy összességében megéri-e az árát.

A cím megtévesztő lesz egy picit, pedig minden szava igaz. Átlagos otthoni körülmények között feltételezhetően már sokunk próbált pizzát sütni több-kevesebb sikerrel, végeredményként minden esetben csak kisült egy tésztakorong, szájízünk és vérmérsékletünk alapján feltétekkel díszítve. A probléma minden esetben az, hogy otthoni sütőnk többnyire 250 fokig melegíthető, ez pedig általában 10-12 perces sütési időt jelent, ennyi idő alatt pedig rengeteg víz távozik tésztánkból, végeredményként egy szárazabb, ropogós tésztát kapunk, de persze ezzel sincs alapvetően semmi baj, hiszen sokan így szeretik.

De mi van akkor, ha nápolyi stílusú pizzát szeretnénk enni, aminek középe vékony és lágy tésztája van, a széle (cornicione) vastagabb, enyhén ropogós és puha, mint az álom? Rendelhetünk otthonra egy jobb pizzériából (bár akármilyen jó is az a pizza, a dobozban történő szállítás miatt sokat fog veszíteni a minőségéből), beülhetünk egy étterembe és helyben elfogyasztunk egyet (ennek ez az év sajnos kevésbé kedvezett), szerencsénk van és kertünkben már eleve van egy jól megépített kemence (itt az egyedüli bibi, hogy egy átlagos kemence felfűtése akár több óra is lehet, nem is beszélve az elégetett fa mennyiségéről, főleg ha aznap épp csak magunknak szeretnénk egy pizzát sütni), vagy beszerzünk egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett hobbi kemencét.

Az utóbbiról szeretnék most megemlékezni, ugyanis hosszas várakozás után (kb. 3 hónap) végre megérkezett az Ooni Koda 16-os sütője. Fanatikus pizza rajongóként ezzel egy álom vált valóra.

Kérlek nézzétek meg az erről készített videómat, amit egy bemutató jelleggel csináltam, de hamarosan jön a részletes bemutató is a sütőről, illetve több recepttel is visszatérek még!

(Megjegyzés: a sütőt nem ingyen kaptam, én magam fizettem érte, senki, semmilyen módon nem kérte a készülék reklámozását, bemutatását, pusztán hőn szeretett hobbim illusztrálásra szolgál.)

Nehéz küzdelemnek nézünk elébe. A szorítóban két igazi krémes és frissítő rivális: „Fokhagymatörő” Tzatziki és ellenfele „Köményörlő” Raita. Azt rögtön a mérkőzés elején el kell mondanunk, hogy némely szakíró Raitát tartja Tzatziki ősének és egyben mesterének, míg a görögök versenyzőjükre teljes mértékben saját nevelésként tekintenek. Az összecsapás előtt nézzük meg a két fél történetét:

A tzatziki múltja Görögországtól a Közel-Keleten át egészen Indiáig nyúlik vissza. Észak-India 1526-tól a Mogul Birodalom irányítása alá került, egy idő után természetes folyamatként a két nép konyhája is keresztezte egymást. A birodalmat a perzsa-muszlim elit vezette, egyik fő ételük a pilaf volt, amit persze az indiai szakácsok előszeretettel fűszereztek saját ízlésük szerint (ezt az ételt ismerjük byriani néven), de uraik nem ehhez voltak szokva. A néha túlzó, erős fűszerezés annak rendje és módja szerint kikészítette a perzsa nagyurak bélflóráját. Ezt orvosolandó készítették számukra a hűsítő joghurtos-uborkás szószt, a raita-t. A raita pedig így indult el szépen lassan hódító útjára az Oszmán Birodalom kereskedelmi útvonalain egészen Görögországig, ahol némi átalakulás után tzatziki néven került be a görög szakácskönyvekbe. Görög halandót viszont ne kérdezzünk erről a kényes témáról, szerintük a tzatziki görög, mindig is az volt és lesz is.

De lássuk az összecsapást! A kék sarokban: Tzatziki, a piros sarokban: Raita. Kezdődjék a küzdelem!

Raita

Hozzávalók (2-3 személyre):

• Fél kígyóuborka
• 300g görög joghurt
• 1-1   tk. mustármag és köménymag
• 1 apró zöld chili
• 1 ek. aprított friss menta
• Só ízlés szerint

Az uborkát meghámozzuk, félbevágjuk, kanál segítségével a magokat eltávolítjuk. Nagylyukú reszelőn lereszeljük, picit megsózzuk, hogy kiengedje a levét. Amíg áll, egy tálban kikeverjük a joghurtot. Mozsárban összetörjük a mustármagot és a köményt, egy kis serpenyőben 1 ek. olajat forrósítunk és a fűszereket kicsit átpirítjuk (30-40 mp.), hozzáadjuk a felaprított chilit és azt is picit megfuttatjuk. A tűzről levéve a fűszereket hozzáadjuk a joghurthoz, az uborkából géz vagy konyharuha segítségével kifacsarjuk a levét, majd ez is mehet a joghurtba. Finomra vágjuk a mentát és az egészet jól összedolgozzuk, közben ízlés szerint sózzuk (bár nem kell jellemzően sósnak lennie).

Tzatziki

Hozzávalók (2-3 személyre):

• Fél kígyóuborka
• 300g görög joghurt
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 ek. extra szűz olíva olaj
• 1 ek. fehérborecet
• 1 ek. aprított friss kapor
• só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Az uborkát meghámozzuk, félbevágjuk, kanál segítségével a magokat eltávolítjuk. Nagylyukú reszelőn lereszeljük, picit megsózzuk, hogy kiengedje a levét. Amíg áll, egy tálban kikeverjük a joghurtot. Fokhagymaprésen átnyomjuk a két gerezdet a joghurtba, hozzáadjuk az olajat, az ecetet, a kaprot, sózzuk és borsozzuk, majd a kifacsart uborkával együtt összedolgozzuk.

Mind a két szószt érdemes a nyári melegben fogyasztani, kitűnő fűszeres húsokhoz, grillezett zöldségekhez, vagy csak egyszerűen friss zöldségekkel és pita kenyérrel mártogatósnak. Ha pedig tzatziki, akkor GYROS! (Hamarosan következik)

TIPP: a kifacsart uborkák levét és kikapart belsejét ne dobjuk ki, megmutatjuk hogy készíts frissítő és egészséges smoothie-t Facebook oldalunkon!