Gondolom kevesen hallottak még erről a pitaszerű olasz kenyérről, én is először körülbelül 2 éve lettem rá figyelmes, pedig Puglia régió (innen származik ez a finomság) a szívemhez legközelebb álló része Olaszországnak.

Puglia több dologról is híres, de ha hirtelen csak kettőt kellene kiemelni, akkor az egyik biztosan a „trullo” (jellegzetes kúp formájú épület, eredetileg raktárként, vagy lakásként funkcionált), a másik pedig az itt készülő kenyér lenne, de ez nem is véletlen, hiszen ezt a területet szokás Olaszország „kenyeres kosaraként” is emlegetni, lévén itt termelik az olasz gabona zömét.

Visszatérve a puccia-ra (egyesszámban „pucce”) személy szerint nem ettem még ehhez fogható szendvicset, pontosabban kenyérfélét, mondom ezt amiatt, hogy lényegében bármivel megtölthető, legyen az egy pulled pork, gyros, hideg szendvics sonkával, szalámival, salátával, paradicsommal, sajtokkal és még sorolhatnám napestig, de azt hiszem mindenkinek megvan a kedvence, amivel fogyasztaná ezt a kis csodát. ;-)

Sok sikert az elkészítéséhez, a tészta receptjét pedig a korábbi bejegyzésben megtaláljátok!

A négy klasszikus olasz tészta egyike, és elfogadott álláspont, hogy lényegében mindegyiknek az őse. Elvesszük belőle a guanciale-t, megkapjuk a cacio e pepe-t. Hozzákerül tojás? Rögtön carbonara lesz a neve. Ha pedig paradicsomot adunk hozzá, amatriciana néve fogjuk szervírozni.

A tésztánk kulcseleme a guanciale (sóval, borssal és fűszerekkel érlelt olasz tokaszalonna), igaz itthon csöppet nehézkes a beszerzése, így mindenkit bátorítok arra, hogy ezt valamelyik kedvenc szalonnájával helyettesítse.

Lássuk hogyan is készül:

1889-et írunk, egy derűs júniusi napon Savoyai Margit királyné cédrusok árnyékában heverészve azon morfondírozott, hogy már kezd elege lenni francia szakácsai által nap mint nap felszolgált gourmet fogásokból, és enne valami egyszerűt, ám mégis különlegeset. Megkordult a gyomra, szervezete hangos morajlással jelezte, hogy itt bizony összetett szénhidrátra lesz szükség, de nem is akármilyenre. Már tudta, hogy ő biza arra a furcsa tésztalapra vágyik, amit a parasztok oly jóízűen majszoltak a kemény munka után. Több sem kellett neki, azonnal hívatta a messze földön híres Esposito mestert, hogy ugyan készítsen már neki is egy ilyen ehető korongot.

A mester hirtelen összerezzent. Ő készítsen a királynénak ebédrevalót?! A piperkőc francia szakácsaival hogy tudná felvenni a versenyt? De gondolatban már máshol kalandozott, mi lesz, ha nem ízlik a királynénak, mi vár majd rá, kaloda, kínzás, vagy netán bitó?! Tudta, most valami nagyot kell alkotnia. És abban a pillanatban isteni sugallatként bevillant a megoldás! Egy pizzát, amin az olasz zászló tündököl és ráadásul még ehető is! Ezzel tudná leginkább kifejezni tiszteletét az országot egyesítő királyné előtt. Neki is látott sebtében és elkészítette A pizzát: friss és zamatos paradicsommal, tejtől csöpögő sajttal és mámorítóan zöld bazsalikommal.

A királyné elégedetten mustrálta az elé rakott étket, majd minden udvari protokollt sutba dobva azon melegében neki is látott a pizzának, kézfejétől egészen a könyökéig folyt az édes paradicsomos zaft.

Gyomra már nem morgott, éhes sem volt mikor felébredt késő délután a cédrusok árnyékában, azonban hirtelen gyötrő gondolat fogta el: vajon csak álmodott?

A kovászos kenyér. Mostanában egyre többet hallunk róla, otthonsütők, a szerencsére egyre inkább szaporodó kézműves pékségek és az internet jóvoltából. De még mindig kevés az az információ, tanulmány, ami ennek a lélegző kis „lénynek” a rengeteg jó tulajdonságát bemutatná, pedig bő egy évszázaddal ezelőtt mindenki ezt fogyasztotta. Ez megérne egy újabb bejegyzést, sőt akár többet is, de most álljon itt az én verzióm, ahogy én készítem, sütöm, most már több mint 5 éve.

Összetevők: (3 darab kb. 800 grammos kenyérhez)

• 1500g liszt (90% BL 80 és 10% teljes kiőrlésű)
• 1050g víz
• 300g kovász (lehetőleg minimum 3 éves… :))
• 38g só

Az elkészítést pedig az alábbi videón láthatjátok:

Évek óta sütök pizzát az otthoni sütőmben, mindenféle apró trükköt kipróbálva igyekeztem előállítani azt a bizonyos olasz korongot, amelyre azt tudom mondani, hogy „Na, ez az!!!”, vagy a boldog felkiáltás a keresett dolog megtalálásakor: „Heuréka!” (© Arkhimédész, Kr. e. 233, Szürakuszai). Nos ez eddig nem következett be, bár azt hozzáteszem, hogy még így is jobb minőséget sikerült prezentálnom, mint a városunkban (nem, nem Budapest) fellelhető pizzériák 90%-a. Utólag nem vagyok benne biztos, hogy ez rám nézve bók, avagy a helyi vállalkozásokról lesújtó kórkép.

Na de most! Bizony széles vigyorral az arcomon „heurékázhattam” bele a nagyvilágba...

Az alábbi vidóban igyekszem részletesebben beszélni a sütőről, kialakításáról, tudásáról, és hogy összességében megéri-e az árát.

A cím megtévesztő lesz egy picit, pedig minden szava igaz. Átlagos otthoni körülmények között feltételezhetően már sokunk próbált pizzát sütni több-kevesebb sikerrel, végeredményként minden esetben csak kisült egy tésztakorong, szájízünk és vérmérsékletünk alapján feltétekkel díszítve. A probléma minden esetben az, hogy otthoni sütőnk többnyire 250 fokig melegíthető, ez pedig általában 10-12 perces sütési időt jelent, ennyi idő alatt pedig rengeteg víz távozik tésztánkból, végeredményként egy szárazabb, ropogós tésztát kapunk, de persze ezzel sincs alapvetően semmi baj, hiszen sokan így szeretik.

De mi van akkor, ha nápolyi stílusú pizzát szeretnénk enni, aminek középe vékony és lágy tésztája van, a széle (cornicione) vastagabb, enyhén ropogós és puha, mint az álom? Rendelhetünk otthonra egy jobb pizzériából (bár akármilyen jó is az a pizza, a dobozban történő szállítás miatt sokat fog veszíteni a minőségéből), beülhetünk egy étterembe és helyben elfogyasztunk egyet (ennek ez az év sajnos kevésbé kedvezett), szerencsénk van és kertünkben már eleve van egy jól megépített kemence (itt az egyedüli bibi, hogy egy átlagos kemence felfűtése akár több óra is lehet, nem is beszélve az elégetett fa mennyiségéről, főleg ha aznap épp csak magunknak szeretnénk egy pizzát sütni), vagy beszerzünk egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett hobbi kemencét.

Az utóbbiról szeretnék most megemlékezni, ugyanis hosszas várakozás után (kb. 3 hónap) végre megérkezett az Ooni Koda 16-os sütője. Fanatikus pizza rajongóként ezzel egy álom vált valóra.

Kérlek nézzétek meg az erről készített videómat, amit egy bemutató jelleggel csináltam, de hamarosan jön a részletes bemutató is a sütőről, illetve több recepttel is visszatérek még!

(Megjegyzés: a sütőt nem ingyen kaptam, én magam fizettem érte, senki, semmilyen módon nem kérte a készülék reklámozását, bemutatását, pusztán hőn szeretett hobbim illusztrálásra szolgál.)