Kezdhetném azzal, hogy időszámításunk előtt 347-ben már a görögök is csak ezt ették vacsora gyanánt párizsis zsemle helyett, de ez a történelem meghamisítása lenne. Ennek a „receptnek” sajnos nincs története, inkább nevezzük egy tippnek, ötletnek, hogy hogyan használjunk fel maradék dolgokat a hűtőből, főleg ha van otthon mellé tortilla lapunk is. De ami a videó apropóját adta, hogy nyakunkon az amerikai futball döntő, az 55. Super Bowl február 7-én, és ha már meccsnézés, akkor jöjjön két recept (a második jövő héten, ígérem időben) kezdőknek és haladóknak. Utóbbi érkezik, ahogy ígértem, míg előbbit akár már most ki is próbálhatjátok, de természetesen a „recept” nemcsak ehhez kapcsolódóan fantasztikus, lepjétek meg párotokat akár hétköznapokon is ezzel a finomsággal és nézzetek mellé egy jó filmet! (pssszt! titkos filmajánló következik: Az óceánjáró zongorista legendája)

Az évszám 1982. Kitört a Falkland-szigeteki háború, Izrael megszállta Libanont, megjelent Michael Jackson Thriller című albuma, Japánban eladták az első CD lejátszót és először szoríthattunk E.T.-nek, hogy sikerüljön hazajutnia, én pedig a kiscsoportban Vuk jelmezben hódítottam farsangkor. :) Ám ekkoriban történt valami Olaszországban is. Egy bizonyos Arnaldo Cavallari Velencéhez közeli pék megelégelte, hogy az egykoron oly büszke talján pékségek polcai tele vannak holmi francia bagettnek nevezett kenyérféleséggel. Minden sarkon és minden szendvicsben a bagett köszönt vissza, így hát fogta magát és pár hét kísérletezés után elő is állt az új csodafegyverrel. A keresztségben a Ciabatta Polesano nevet kapta, utóbbi a kis falvat jelölte, ahonnan származott, míg előbbi papucsot jelent, feltehetően kedvenc lábbelije után. Vagy szimplán csak azért, mert a kis pékárú papucsra emlékeztette. Úgyhogy sütésre fel és dagasszunk mi is otthoni papucsot!

​​

Hozzávalók (2 kisebb ciabattához):

300g kenyérliszt

225g langyos víz

5g friss élesztő

50g olívaolaj

6g só

Ha nem is az én kezeim közül fog kikerülni a legjobb margherita pizza a világon, azt azért rögtön leszögezném, hogy a cím nem megtévesztő, ugyanis a fentebb megnevezett pizza valóban kiérdemelte a legjobbnak járó címet. A „Top 50 pizza” olasz szervezet évről-évre megválasztja kontinensenként, illetve külön Olaszország legnagyszerűbb pizzamestereit. A Franco Pepe nevével fémjelzett Pepe in Grani pedig 2016 és 2018 között letaszíthatatlan volt a trónról, bár azóta is kitartón ücsörög általában a képzeletbeli dobogó második fokán.

Ha Nápolyban járunk és elkezdünk kérdezősködni, hogy ugyan hol találjuk a legjobb pizzériát, akkor valószínűleg elég hamar szembe fog köszönni a válasz, hogy ahhoz bizony autóba kell pattanjunk és az 50 km-rel arrébb található 5.000 fős kis faluban, Caiazzo-ban fogjuk meglelni. Itt található ugyanis minden pizzaimádó legfőbb szentélye, a Pepe in Grani. Aki viszont Hawaii, vagy netán „Songoku” pizzát szeretne itt zsákmányul ejteni, azt bizony komoly csalódás fogja érni. Franco Pepe harmadik generációs  pizzaiolo, aki 80 év tudását és a saját rafinériáját egyesíti éttermében, melynek ékes példája a már említett Margherita Sbagliata.

És hogy mi kell az elkészítéséhez? Nos ugyanazok az alapanyagok, mint az alap margherita pizzához, csak némi csavarral: bivalymozzarella, csak sóval ízesített, sűrűre főzött paradicsom, illetve bazsalikomos olaj. No de lássuk, hogyan is készül:

Ma azért teljes mértékben nem fogjuk kibontani John Montagu, Sandwich grófjának történetét, aki először találta ki, hogy mennyivel jobb két szelet kenyér közé rakva bárminemű feltétet szorongatni, az ok pedig prózai: így egyik kezében meg tudta ragadni az ételt és falatozni, míg a másikkal el tudta dobni a kockákat, hogy fogadásokat kössön… :)

De az alábbi videóban látható szendvicskenyér elkészítését mindenkinek ajánlom figyelmébe, hiszen nemcsak egy finom, pihe-puha és adalékmentes kenyeret kapunk, de lehet ez hirtelen vacsorák, vendégváró falatkák alapanyaga.

BLT(BSP): ezt pedig nem is kell részletezzem, Bacon, Saláta, Paradicsom és némi majonéz két ilyen szelet kenyér közé szorítva?! Aki még nem próbálta, az most tegye meg, aki már próbálta csinálja meg ismét, ha pedig tegnap is ez volt a vacsi, akkor ma sem legyen másképp… :)

Coq au vin, a francia konyha egyik meghatározó eleme, ami igen közeli rokonságot ápol a boeuf bourguignonnal. Mint oly sok más klasszikus ételnek, így ennek is van legendája, miszerint Julius Caesar az ostrom alatt álló galloktól kapott egy kakast, ami a bátorságukat volt hivatott szimbolizálni és ezzel azt próbálták megüzenni, hogy ők bizony soha nem lesznek legyőzve. Egy meglepő fordulattal azonban Caesar egy rendkívül finom vörösboros kakasételt küldött vissza a vezérnek.

A valósághoz azonban jóval közelebb áll az a tézis, miszerint az 1800-as években a szegénységben élő francia parasztság lényegében minden számukra elérhető alapanyagból igyekeztek valami ehetőt varázsolni, így a kiöregedett kakasokat sem szerették volna, hogy kárba vesszenek, azonban ezek húsa már igencsak rágós volt, ezt azzal próbálták ellensúlyozni, hogy akár két napra is vörösborban pácolták, majd lassú tűzön órákon keresztül főzték. Talán hihetőbb, hogy ez képezi a ma ismert recept alapját.

Hozzávalók:

1 egész csirke (combok, mell)

3 közepes fej hagyma

2 szál répa

5 dl jó minőségű vörösbor

5 dl csirke alaplé

só, bors

zöldfűszerek

A köretekhez:

12 db sonka- vagy gyöngyhagyma, fél evőkanál cukor, vaj, 1dl víz

10 dkg bacon kockázva

16 db aprószemű csiperkegomba

50 dkg aprószemű parázsburgonya

kenyérszeletek héj nélkül, vaj