Mint, ahogy nálunk is, gondolom sokaknak ismerős lesz, hogy régen bizony a vasárnap a rántott hús napja volt. Ennek emlékére ezt a könnyű és gyors receptet fogom elkészíteni, ecetes burgonyasalátával, ám egy apró csavarral mindkettőnél és megpróbáljuk a híres bécsi Figlmüller ikonikus menüjét elkészíteni.

A világhírű bécsi Figlmüller még 1905-ben nyitott meg, és azóta is viszi a család tovább a hagyományokat. De honnan is ered az elnevezés, és egész pontosan mi is a múltja? Nos a legismertebb történet egy osztrák tábornokhoz fűződik, aki a 19. században „rátalált” egy olasz étekre, nevezetesen a ’cotoletta alla milanese’ sültre, majd visszatérve Bécsbe a saját szakácsával is elkészíttette ezt. Könnyű a befejezés, 1831-ben már meg is jelent egy szakácskönyvben az elnevezés: Wiener Schnitzel.

Az elnevezést egyébként le is védették Ausztriában és Németországban, és kizárólag borjúból készülhet. Ha disznóhúsból készül, akkor mindenképpen hozzá kell tenni az étlapon, hogy „Wiener Schnitzel vom Schwein”. Ez viszont ad egy kis pikantériát a történethez, hiszen a Figlmüller saját honlapján is azt hirdeti, hogy ez bizony disznóhúsból készül. Rágódjunk ezen? Inkább csak a finom és ropogós hússzeleten és az édes, kis kissé savanykás salátán.

Jó étvágyat!

A farsangi időszak legvégét még éppen elcsípve, nem hagyhatom ki, hogy az egyik kedvenc filmemből (A séf) az ott (is) felbukkanó, porcukorlavina alá temetett puha és ropogós párnácskákat, a beignet (ejtsd: benjéj, bennyé, vagy valami hasonló :) fánkot el ne készítsem. Az általunk ismert farsangi fánkkal ellentétben, mely jóval tömörebb szerkezetű, ez egy könnyed, légies tészta, elkészítése pedig meglehetősen egyszerű.

Maga a beignet fánk receptje alapvetően francia eredetű és hozzávetőlegesen a 16. századra datálható. Történelmi utazásunk azonban az ókori Rómában indul, ahol már akkoriban is készítettek magas nedvesség tartalmú tésztából, forró állati zsiradékban kisütött desszertet, ez volt a „scriblita”. Később azonban kapott egy spanyol gellert is a történet, ott készítették ugyanis a „sopapilla” nevű édességet, ami szintén magas hidratáltságú, könnyed, pihe-puha olajban sült tészta volt.

Nem lesz nehéz kitalálni, hogy francia közvetítéssel jutott el Amerikába, az új telepesek vitték magukkal annak rendje és módja szerint először Kanadába a 18. században, majd az innen délre kényszerülők vegyültek el a Louisiana-ban, létre hozva az azóta csak „Cajun-nak”  ismert kultúrát. És meg is érkeztünk ezzel New Orleans-be, ahol 1862-ben nyitott meg a francia negyedben a Cafe du Monde (a filmben is látható), ahol már több mint 150 éve szolgálják fel ezt a remek desszertet a nap 24 órájában.

Solanum tuberosum sütve, főzve, törve, grillen, püréként tejben és vajban fürösztve, vagy fűszeres chipsként, legyen akármiről is szó, a burgonyát szeretjük. Bár eme rajongásnak mi (magyarok) csak kevesebb, mint 400 éve hódolunk, Peruban és Chilében már 7000(!) évvel ezelőtt is fogyasztották, bár arról nem szól a fáma, hogy ezt vajon egy fém tasakból csípős chipsként tették-e, vagy gőzölős sütőben készítették, de az tény, hogy kis késéssel eljutott hozzánk is. És mi mindig megpróbáljuk kihozni belőle a legjobbat.

No de miért is hívjuk krumplinak a burgonyát? Nem azért, mert Krum P. Lee kínai kardforgatómester először tudott egy „földi almát” szablyájával milliméter vastagságúra szelni a másodperc töredéke alatt, sokkal inkább a német közvetítésnek köszönhető, ugyanis bajor nyelvjárásban „Krumpel” névre hallgatott ez a földi gyümölcs.

De igazából mindegy is, esszük, ropogtatjuk, kanalazzuk és legfőképp… Szeretjük!

Közeleg a nagy este, pontosabban nálunk éjszaka, hiszen hétfőn éjjel rendezik meg az 55. Super Bowlt, az amerikaifoci döntőt, bár tudom sajnos ez csak szűk réteget érint, mindenesetre erre az alkalomra egy ikonikus amerikai szendviccsel készültem, nevezetesen a philly cheesesteak szendviccsel, egyenesen Philadelphiából, bár sajnos a kevésbé felkészülteknek elárulom, hogy az Eagles nem lesz eme jeles rendezvény résztvevője. Annál inkább Tom Brady, akinek ez immár a 10. döntője! Go Pats! Akarom mondani, Tampa! :)

De ugorjunk a sportról a mai receptünkre. Mielőtt rátérnénk a főszereplőre, azért előtte gyártunk hozzá egy megfelelő szendvicskenyeret is, hisz egy szendvics csak annyira tud jó lenni, mint amennyire jó a kenyér, amibe belekerül, így készítünk egy „hoagie rollt”, ahogy odaát nevezik és ezt fogjuk minden finomsággal megtölteni. Ez egy puha, szendvicsnek való kifli, amit szivar, vagyis inkább „tengeralattjáró” alakúra kell formázni, és most jön a pillanat, hogy nyugodtan ér kiröhögni engem, ugyanis: tengeralattjáró = submarine (angol) = SUB! Hopp és a híres étteremlánc, szendvicsező máris nem földalattit jelent szimplán, hanem szójátékról van szó. Mentségemre szóljon, hogy nem szoktam naponta órákat azon töprengeni, hogy a sub miért is egyezik meg a szendvics jelentésével…

Ami pedig delikvensünket illeti, nos ha hirtelen egy-két nevezetes dolgot kellene megemlíteni Philadelphiából, akkor elsőre mindenkinek talán Rocky neve, esetleg a Szabadság Harang (Liberty Bell), vagy a cheesesteak szendvics ugrik be. Utóbbit egy bizonyos Pat Olivieri hot dog árus találta ki még az 1930-as években, a sajt viszont csak egy évtizeddel később került bele. Ha pedig már nagyon az évszámokat soroljuk, akkor ne is álljunk meg a 60-as évekig, mikor is a Kraft cég előállt a Cheese Whiz nevű termékével, ami lényegében egy konzerv sajtszósz volt. Ezzel pedig végérvényesen bebetonozta magát a cheesesteak szendvics Philadelphiában. Ha esetleg erre járnánk a jövőben, és ezt szeretnénk rendelni, akkor vigyázzunk, mert a rendelésnek bizony megvan a maga „etikettje”, vagyis inkább szlengje. Ha azt mondjuk: „one whiz wit”, akkor azzal kértünk magunknak egy steak szendvicset cheese whizzel és pirított hagymával, vagy „one whiz without”, akkor az előbbi, csak hagyma nélkül. Szóval vigyázzunk hogy rendelünk, mert lehet, hogy éhesek maradunk… ;-)