A farsangi időszak legvégét még éppen elcsípve, nem hagyhatom ki, hogy az egyik kedvenc filmemből (A séf) az ott (is) felbukkanó, porcukorlavina alá temetett puha és ropogós párnácskákat, a beignet (ejtsd: benjéj, bennyé, vagy valami hasonló :) fánkot el ne készítsem. Az általunk ismert farsangi fánkkal ellentétben, mely jóval tömörebb szerkezetű, ez egy könnyed, légies tészta, elkészítése pedig meglehetősen egyszerű.
Maga a beignet fánk receptje alapvetően francia eredetű és hozzávetőlegesen a 16. századra datálható. Történelmi utazásunk azonban az ókori Rómában indul, ahol már akkoriban is készítettek magas nedvesség tartalmú tésztából, forró állati zsiradékban kisütött desszertet, ez volt a „scriblita”. Később azonban kapott egy spanyol gellert is a történet, ott készítették ugyanis a „sopapilla” nevű édességet, ami szintén magas hidratáltságú, könnyed, pihe-puha olajban sült tészta volt.
Nem lesz nehéz kitalálni, hogy francia közvetítéssel jutott el Amerikába, az új telepesek vitték magukkal annak rendje és módja szerint először Kanadába a 18. században, majd az innen délre kényszerülők vegyültek el a Louisiana-ban, létre hozva az azóta csak „Cajun-nak” ismert kultúrát. És meg is érkeztünk ezzel New Orleans-be, ahol 1862-ben nyitott meg a francia negyedben a Cafe du Monde (a filmben is látható), ahol már több mint 150 éve szolgálják fel ezt a remek desszertet a nap 24 órájában.
Utolsó kommentek